VI. Szumó Robot Esztár Kupa – Beszámoló

Back to Híreink

VI. Szumó Robot Esztár Kupa – Beszámoló

December 1-én, idén már másodszor rendeztük meg a kupát, ismét a MOY-ban. Bepótoltuk a tavalyi „elmaradást”. Töretlen népszerűségnek örvend az esztári verseny.

A nevező csapatok fele visszatérő versenyző, de mindig akadnak újak, akik eljönnek megmérettetni magukat vagy csak tapasztalatot szerezni. Legmesszebbről ismét Mosonmagyaróvárról érkeztek hozzánk, de voltak csapatok Budapestről is. Legtöbben megyénkből, Debrecenből neveztek a kupára középiskolások és általános iskolások egyaránt.

A rendezvényt Kapornai Judit a Berettyóújfalui Tankerületi Központ Igazgatója és Törökné Csörsz Csilla Intézményvezető nyitotta meg. A verseny fővédnökeként Hodosán Csaba a Berettyóújfalui Tankerületi Központ Köznevelési Osztályának Vezető Főtanácsosa volt jelen.

A verseny menete a megszokott ütemben zajlott. A 26 robot először csoportokban mérte össze erejét, aztán a vigaszág mérkőzött, majd az elődöntőből kikerült 6 szumó harcos csapott össze a kupákért.

A döntőben 3 a debreceni Szoboszlai úti Általános Iskolából érkezett csapat jutott a dobogó legfelső fokára. Esztári csapatok közül a 4. helyen végzett a legeredményesebb. Ezután következett a szuperkupa, ahol véletlenszerűen összesorsolt párok küzdöttek vállvetve a többiek ellen. Itt legerősebbnek egy debreceni és egy esztári duó bizonyult.

Mindenkit várunk vissza szeretettel egy év múlva a 7. kupára!

Czár Krisztián
szervező

Back to Híreink