VII. Robotprogramozó Országos Csapatverseny hajdúböszörményi regionális fordulójának eredménye

Back to Híreink

VII. Robotprogramozó Országos Csapatverseny hajdúböszörményi regionális fordulójának eredménye

  1. május 19-én szombaton rendezte meg a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium a VII. Robotprogramozó Országos Csapatverseny regionális fordulóját. A versenyen 19 Észak-Alföldi régióból ékezett csapat három korcsoportban mérte össze programozási tudását. Az ötödikesek és a hatodikosok délelőtt folyamán oldották meg a robotprogramozási feladatokat. Délután a zsűri előtt mutatták be, hogy a versenypályán hogyan teljesítenek a robotok. A 7.-8. osztályos diákok délelőtt rapid versenyen keretében mérték össze tudásukat. Egy-egy feladatra 10-15 perc állt a diákok rendelkezésére, ez idő alatt kellett a robotot úgy programozniuk és tesztelniük, hogy az a lehető legpontosabban teljesítse a kiírt feladatott.

A zsűri elnöke Dr. habil. Csige Lóránt elmondta, hogy a zsűrinek nem volt könnyű dolga, mivel a csapatok nagyon ügyesek voltak. Úgy folytatta, szinte hihetetlen az, hogy a diákok 15 perc alatt meg tudnak írni egy olyan programot, amelyet a robot végrehajtva hibátlanul teljesíti a versenypályán a kitűzött feladatokat.

Az ötödikesek versenyének végeredménye:

Csapat neve Robotprogram Zsűri Összesen Helyezés
Okoskák 38 22 60 1
Bajnokok 34 25 59 2
Robothaverok 30 20 50 3
Robofun 15 15 30 4
Kálvin 5.1 17 5 22 5
Progbot 7 10 17 6
Robotfiúk 10 5 15 7

 

A hatodikosok versenyének végeredménye:

Csapat neve Robotprogram Zsűri összesen Helyezés
Kálvin 6.1 54 25 79 1
RobotPetik 55 15 70 2
Kálvin 6.2 30 20 50 3
Mangalicák 24 10 34 4
Spy Kids 10 5 15 5
Robotesók 2 0 2 6

 

A 7.-8. évfolyamosok versenyének végeredménye:

Csapat neve Robotprogram Zsűri összesen Helyezés
Big-Team 68 23 91 1
2_Bit 64 25 89 2
Genius 35 20 55 3
Rob-Izmok 15 10 25 4
Kálvin 7.1 8 15 23 5
Robotcreatorok 11 10 21 6

 

Az országos döntőben minden korcsoportban az első három helyezett csapat fogja képviselni régiónkat.

 

A rendezvény fényképei megtalálhatók A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium Facebook oldalán

Back to Híreink