Beszámoló a X. Robotprogramozó Országos Csapatverseny döntőjéről

2019 április 27-én (szombaton) a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium megrendezte a X. Robotprogramozó országos csapatverseny döntőjét a közoktatás 5-8. évfolyamára járó diákok számára.
A versenyre az idei évben 117 csapat nevezett, ami az eddigi országos csúcs, és a hazai szervezésű versenyek közül a kecskeméti a legnagyobb. Az iskolai fordulók után a legjobb robotprogramozó csapatok érkeztek a döntőre. A 2010-ben megrendezett első verseny óta minden évben nőtt a résztvevők száma. Egyre több iskola ismeri fel, hogy a jövő mérnökeinek képzését, motiválását a műszaki tudományok felé már kisiskolás korban el kell kezdeni. A döntő fordulón, mintegy 40 intézmény, 70 csapata mérkőzött meg. Résztvevők érkeztek Sopronból, Hajdúböszörményből, Gyöngyösről, Budapestről, Miskolcról, Szegedről, …

Szinte teljes volt az ország lefedettsége. Ez is mutatja, hogy egyre többen felismerik a programozásban, kódolásban, robotikában rejlő jövőt és lehetőségeket. A kecskeméti verseny egyedülálló abban a tekintetben, hogy itt a diákok programozói, kódolási tudásukat bizonyítják a robotika eszközeinek segítségével. A verseny megrendezéséhez számos szponzor nyújtott segítséget, így valamennyi résztvevő (mintegy 200 diák és 50 felkészítő tanár) az oklevélen kívül tárgyjutalmat is kapott.

A versenyen MINDSTORMS robotokat kell a csapatoknak programozni. Egy nagyméretű tesztpályán különböző akadályok és vonalhálózat között kell a konstrukcióknak manőverezni úgy, hogy megoldják a néha mérnöki és informatikai szempontból sem egyszerű feladatokat. A robotok önállóan működnek, nincs távirányítás. A vezérlő programokat a diákok írják számítógépen, majd a robotra feltöltve a programot, az már önállóan hajtja végre az utasításokat. Érzékelőivel képes tájékozódni a környezetében és a külső szemlélő számára már-már intelligensnek tűnő viselkedést is tud produkálni.

Mindezt 5-8. évfolyamos diákok által készített algoritmusok alapján. A jövő fejlesztőmérnökei közül sokan itt voltak a Bnyaiban a versenyen, hiszen ezek a diákok valószínűleg a most megszerzett tudásukat és motivációjukat felhasználva az informatikai, mérnöki pályán fognak elhelyezkedni. Az a tudás, amit megszereztek jelentős előnyhöz juttatja őket a későbbi tanulási útjuk során.
A szakmai zsűri egyöntetű véleménye szerint a döntőn szereplő diákok programozói tudása évről-évre jelentősen fejlődik, és olyan absztrakt gondolkodásról és algoritmizálási tudásról tanúskodik, amire az oktatásunknak igen nagy szüksége van.

Nemzetközi összehasonlításban a magyar diákok a robotprogramozás terén felveszik a versenyt bármely más ország hasonló korú diákjaival. Erről győznek meg minket azok a robotika sikerek, amelyeket a közelmúltban több világversenyen értek el diákjaink. A versenyen résztvevő iskolák folyamatosan bővülő köre pedig azt bizonyítja, hogy az eszköz és módszer nem csak néhány kiválasztott iskola hobbija, hanem lelkes tanárok irányításával gyökeresen átalakíthatja az informatikaoktatást.
További információ:

Web: http://www.banyai-kkt.sulinet.hu/robotika
E-mail: robekiss@gmail.com
Kiss Róbert

Az országos döntő végeredménye, az első hat helyezett csapat kategóriánként
5. évfolyam
Helyezés
Csapatnév
Iskola
Város
1.
Mikrobotok
Bányai Júlia Gimnázium
Kecskemét
2.
Nem tudunk jó nevet!
Kálvin Téri Református Általános Iskola
Makó
3.
NOD32
Irinyi Károly Általános Iskola és AMI
Esztár
4.
Kódfejtők
Fabriczius József Általános Iskola
Veresegyház
5.
Kálvin 5
Kálvin Téri Általános Iskola
Püspökladány
5.
RoBe5
Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum
Sopron
5.
Robo Kópé
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium
Kecskemét
5.
ROBOKTAT 1.2
1. sz. Általános Iskola
Budaörs
6. évfolyam
Helyezés
Csapatnév
Iskola
Város
1.
ROBOKTAT 2.1
Roboktat szakkör
Budaörs
2.
VRstorms
Andreetti Károly Általános Iskola, Szent András Katolikus Általános Iskola
Sóskút, Szentendre
3.
ROBOKTAT 2.2
1. sz. Általános Iskola
Budaörs
4.
Kálvin 6
Kálvin Téri Általános Iskola
Püspökladány
5.
HéLiKo
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium
Kecskemét
6.
MMA
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium
Kecskemét
7-8. évfolyam
Helyezés
Csapatnév
Iskola
Város
1.
LogProgosok
SZTE TTIK Informatikai Intézet LogProg szakköre
Szeged
2.
PaNaMa
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium
Kecskemét
3.
Gyerekakadémia – Újbudai Robotok IV.
Domokos Pál Péter Általános Iskola és
Farkasréti Általános Iskola
Budapest
4.
ROBOKTAT 3.2
Roboktat szakkör
Budaörs
5.
Maros Robo Team
Nagymarosi Kittenberger Kálmán Általános Iskola
Nagymaros
6.
BIG-Team
Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium
Hajdúböszörmény

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük